Bajánsenye

„Az ország ut, a’ mely Körmendröl Eörséghen keresztül Murai Szombath felé a’ Staerbe visz.
Ez az ut Eörséghen keresztül olly Szép, hogy hasonlót az Országban az Utasok nem igen találnak, – Apro kövéttsel tsinállyák.” 

Az eredeti 18 őrségi település közül 4 (Bajánháza, Dávidháza, Kotormány, Senyeháza) fokozatos összevonásával jött létre. Kotormányt 1939-ben csatolták Dávidházához, majd ugyanebben az évben Őrbajánháza egyesült Senyeházával, Bajánsenye néven. Majd 1950-ben Dávidháza és Bajánsenye egyesítéséből jött létre a nevét is megőrző Bajánsenye.

A mai Bajánsenyét alkotó települések első okleveles említése 1428-ból származik, bár eredetük a honfoglalás idejére nyúlik vissza. Az itt letelepedett családok – Bajánok, Senyék, Dávidok és Könyék – a későbbi települések névadói lettek.

Ismereteink szerint a magyar honfoglalás előtti időszakban Bajánsenye község területén avarok laktak.
Az őrségiek a honfoglalás után közvetlenül határőri megbízatással kerültek mostani településeikre. Az őrök feladata a határvédelem volt, továbbá a nyugati határ mentén a vas lelőhelyek, meg a só őrzése. Egyúttal feleltek a ló- és marha kereskedelemért, továbbá értesítették a királyt a határmenti
eseményekről.

1286. évben IV. László királytól adományozási, kiváltsági és nemzetségi levelet kaptak nemesi kiváltságokkal.

A határőrszervezet felbomlása után a 18 őrségi falu vezetője, az őrnagy, 12 esküdt segítségével továbbra is elvégezte a közigazgatási és ítélőszéki teendőket. 1393-ban királyi adományként, örök birtoklásra a Sárai, 1461-től az Újlaki, végül a Batthyány család kapta meg.

 Bár nemesi jogaikat I. Ferdinánd és I. Lipót király újólag megerősítette, ezt a földbirtokosok nem vették figyelembe, katonai szolgáltatásra, adófizetésre és robotra kötelezték az itt élőket. 1600. évtől – Nagykanizsa bevétele után – majd egy évszázados törökhódoltság következett. Ez idő tájt a Batthyány család a hadi kötelezettségek mellett teljes jobbágyszolgáltatást követelt az elszegényedett, megfogyatkozott lakosságtól.

Évszázados harc és küzdelem vette kezdetét a földbirtokosokkal, amely végére az 1848. évi jobbágyfelszabadítás tett pontot.

„Mind ezek a’ Familiák máig is töbnyire ugyan azon Helységekben és Helyeken meg vagynak;”A „Kerka-menti őrállók” küzdelmes élete hasonlatos volt a többi őrségi faluban élőkéhez. A 19. század során – a jobbágyi kötelezettségek megszűnésével – nem csak a mező- és erdőgazdaság, hanem a faipar is fejlődésnek indult, amit a téglagyár építése és vasúti fejlesztések is elősegítettek. A 20. század elején csaknem 1200-an éltek a négy falurészben.
Az I. világháború befejeztével a község határában húzták meg az országhatárt, három szomszédos község – Hodos, Kapornak és Domonkosfa – Jugoszláviához került.

 

 

Joomla Extensions